1. RÉSZ – Az én sztorim a Carbon Elixírrel

Carbon Elixír

Updated on:

Hogyan találkoztam a C60 –as molekulával és miért figyeltem fel a Carbon Elixír -re?

A dolgok nem történnek véletlenül … bár néha „kicsit lassan” vesszük észre, hogy valami új érkezik az életünkbe. Általában mindig jó időben … Akkor, amikor szükségünk van rá, vagy megértünk a befogadására.

Talán velem is így történt, mert bár először nem figyeltem oda a „jelekre”, az információra, de végül mégiscsak megéreztem, hogy ez valami értékes dolog lehet.

ÉS AKKOR RÁKATTANTAM ! …

… de nem csak úgy „vakhitből”, hanem mindent tudni akartam róla, hogy biztos lehessek abban, hogy amit mondanak, írnak róla, az ÚGY IS VAN!

Mert ugyebár 🙂 … manapság már „nem hisz el az emberfia valamit–bármit csak úgy” …
Azt hiszem Te is érted, hogy miről beszélek, hiszen kinek ne lenne már olyan tapasztalata, hogy találkozott olyan dolgokkal, amik végül is nem azok voltak, aminek látszottak, vagy aminek láttatták őket …

De ne fussak előre a sztoriban, mert igaz, hogy „lassan indultam neki”, de aztán gyorsan eldöntöttem, hogy … na, szóval ezt mesélem el ebben a történetben:

Elsősorban a Gyuri unokatestvéremnek tartozom köszönettel és hálával, hogy megtalálta és párszor említést is tett róla nekem, mire végül „felfigyeltem” arra, amit mond 🙂
Így van ez velem is néha, mint ahogy szinte mindenkivel, hogy hiába „hallja”, amit a másik mond, „nem esik le” rögtön, hogy az számára fontos lehet.

2022. március 30-án küldte át nekem azt a YouTube videó linket, ahol a Carbon Elixír -ről, a C60-asról beszél az ostravai gyártó tulajdonosa. Gyuri mondta, hogy ő már be is regisztrált és rendelni fog …

EKKOR néztem meg igazán magamnak a C60-ast, a Carbon Elixír -t …

Amikor megnéztem az első videót, ahol a gyártó beszélt a Carbon Elixír ről, arról, hogy ő miért és hogyan hozta létre azt a terméket, amiben a C60-as benne van. Beszélt azokról a kutatásokról is, amelyek a C60-as hihetetlen tulajdonságait vizsgálták.
Na, ez volt az a pillanat, amikor eldöntöttem, hogy ENNEK UTÁNA KELL NÉZZEK!

Ki is jegyzeteltem a videót, kiírtam azokat a kutatási azonosító számokat, amelyeket az ostravai gyártó említett.

NOS, HA MINDEZT TUDJA EZ A C60-Carbon Elixír, AKKOR EZ NEKEM KELL! DÖNTÖTTEM EL AKKOR.

Ha a kutatások szerint a kísérleti állatokon azt vették észre, hogy:
(hogy csak 1-2 fontos dolgot említsek:)

  • 2-szer annyi ideig éltek, erőben és egészségben, mint társaik, akik nem kaptak a C60-ból,
  • nem betegedtek meg, mint a kontroll csoport tagjai ezalatt az idő alatt,
  • túlélték a „halálos sugárzást”, amit ugyanúgy kaptak, mint a kontrollcsoportbeli társaik, és egészségesek maradtak …
  • javítja és megtartja az agyi funkciókat, a memória frissességét, elkerülve az agy megbetegedéseit …
  • erősíti az immunrendszert és megvéd a vírusos, bakteriális fertőzésektől …
ÉREZTEM, HOGY HA EZ IGAZ, AKKOR EZ NEKEM IS KELL! – DE!!!

Nekem személyesen is le kellett, hogy ellenőrizzem ezeket a kutatásokat, tanulmányokat a PubMed weboldalán. Nem kevés időmbe telt, amíg mindennek utánanéztem, lefordítgattam, elolvastam, VISZONT azt találtam, hogy amit a videójában elmondott a gyártó, azt én is megtaláltam a PubMed nyilvános weboldalán a C60-as molekula jótékony tulajdonságairól.

EZ VOLT A FORDULÓPON! 🙂

Ekkor már tudtam, hogy EZ KELL NEKEM!
A rákövetkező hétvégén MINDEN ANYAGOT átnéztem, videókat a YouTube-on, a weboldalakat …

Ezt írtam Messengeren a Gyurinak akkor, vasárnap este:

„Szia! Nos, eddig “bírtam” az utánanézést, de 2 videót ki is jegyzeteltem és a tudományos kutatásoknak is utánanéztem, kikerestem és elolvastam ….. HÁÁÁT ez BRUTÁLIS anyag, ahogy a tanulmányok is mutatják !!!
Már csak “ezek alapján isTUDOK BENNE HINNI, és EZ FONTOS!
Le is töltöttem az összes PubMed-es anyagot, magyarra fordítva, hogy ha “kellene valakinek”, akkor meg tudjam mutatni.
Na, ennyi mára, szép estét! 🙂 „

Másnap, hétfőn pedig, 5 nappal az első videó megnézése után megrendeltem az első 3 hónapos adagot:

Izgatottan kezdtem el a Carbon Elixír – C60 -as kúrámat …

Izgatott és kíváncsi voltam, hogy milyen lesz majd az íze, hogy mikor fogom érezni a „hatását” … 🙂 – bár így leírva számomra is kicsit vicces, hogy „mit is akartam érezni”, hiszen:

  • nem vagyok beteg,
  • a koromhoz képest jól tartom magam,
  • a kovidot is sikeresen legyűrtem januárban,
  • a szellemi képességeim is rendben vannak …
AKKOR „MIT IS VÁRHATTAM, MILYEN „CSODÁT”, HOGY HA ELKEZDEM SZEDNI ???

Azokat akartam érezni és „ezeket vártam”, amiket az ÖSSZES elérhető terméktapasztalat, vásárlói vélemény elolvasása után láttam, hogy az egészséges emberek is megtapasztaltak …

Na de „vajon én is fogok érezni valami pozitív hatást” ??? – nem hagyott nyugodni ez a gondolat …

BÁR AMI ENGEM JOBBAN FOGLALKOZTATOTT A C60-Carbon Elixír -rel KAPCSOLATBAN AZOK A HOSSZÚTÁVÚ HATÁSAI !!!

Azért, mert:

  • nem akarok „öregségemre elbutulni”, nem szeretnék sem Alzheimer-, sem Parkinson-kórban … a családom terhére lenni – maradni = ebben tud segíteni.
  • Szeretnék friss és gyors emlékezetet, gondolkodási sebességet = ezt is meg tudja óvni.
  • Szeretnék még nagyon sokáig jó és dinamikus erőnlétet = a kutatások szerint ebben is segíthet.
  • Szeretnék egészséges maradni, nem megbetegedni, sem „ebben” sem „abban” …
  • és FŐLEG, szeretnék minél tovább élni, erőben és egészségben, mert izgalmas időket élünk … és jó lenne látni, megérni mindazt, amit a (egy szebb) jövő tartogat számunkra 🙂 = ez talán a legnagyobb dolog, amit a Carbon Elixír biztosítani tud: a Hosszú Életet!

SZÓVAL OTT TARTUNK A SZTORIBAN, HOGY:

Hétfőn délelőtt megrendeltem az első 3 üveges kúrát, és már délután arról beszéltünk Gyurival, hogy másnap, 2022. április 5-én, kedden elmegyünk Ostravára, a csehországi gyárba. Ugyanis, minden kedd délután 4 órától tart nyílt napot a tulajdonos személyesen – és akkor tudunk vele is találkozni, beszélgetni.

Kíváncsi voltam a Tulajdonosra is, mint EMBERRE, igaz a videókból már „ismertem”, de a személyes tapasztalat mégiscsak személyes 🙂

Kíváncsi voltam a gyárra is, amit ilyenkor meg is mutatnak. A laborra is, ahol bevizsgálják az alapanyagokat – ezeket „még csak a videókból ismertem”.

Meg az is izgatott, hogy még sosem jártam Ostraván, bár sokat hallottam róla, hiszen jóapám elég sokat emlegette, mert ott dolgozott a vasöntődében … amikor kitört az 1956-os forradalom és szabadságharc … amiért őt, mint magyar származásút megbélyegezték … pontosabban “elutasították” a már felvételt nyert pilótaiskolából … – de az egy másik történet 🙂

HOGY MIT TAPASZTALTAM ÉS LÁTTAM AZ OSTRAVAI GYÁRBAN?

Milyen megdöbbentő és egyedi élményeket szereztem, miről beszélgettünk éjjel fél 10-ig 3-asban a tulajdonossal? – azt a következő részben mesélem majd el … – kattints ide a folytatáshoz!


error: Content is protected !!